Ünnepeink jó részét tabu övezi. Szent ünnepek, amik gyászba borítanak minket időről időre. Nem beszélünk róluk, nincs külön ünnepi vacsora, dekoráció, csak csend.

Mi az a gyász? Mit kell éreznünk, ha elvesztettünk valakit? Mit kell tennünk ezeken a napokon?

Van egy szó, ami szerintem jobban illik a gyásszal teli munkaszüneti napjainkra, mint az ünnep: ez pedig a Megemlékezés.

Ha számodra is vannak még tabu ünnepek, akkor tarts velem: Öltöztessük a Halottak napját új, méltóbb köntösbe! 

Szüleink még ahhoz a generációhoz tartoznak, akik november másodikán (vagy másik napon a tömeg elkerülése miatt) elmennek a temetőbe, rendbe teszik szeretteik sírját. Hogy mi történik ott, mit csinálnak, gondolnak a már rendezett sír fölött állva, nem tudjuk. Minket nem vittek el (nem gyereknek való), nem beszéltek ennél többet róla, így nekünk ez a "rutin" már nem épült be az életünkbe.

Ma már divatosabb a hamvakat folyóba, vagy az elhunyt kívánsága szerint máshova szétszórni. Nincs mód visszatérni egy helyre a megemlékezéshez.

Többen az egyre népszerűbb Halloween-re szavaznak ezen a napon, mert az kézzel foghatóbb, egyszerűbb, vidámabb (bár az október 31-én van, mégis összemosódik már a két alkalom).

Van azonban egy mód, számunkra egy új hagyomány, ami megújíthatja ennek a napnak a méltóságát.

Először is szánj rá időt, hogy átgondold, mi jut eszedbe arról, akit elvesztettél: Egy illat a kertjéből? Cukros tálba hozta az édességet, amikor nála voltál? Szerette a fröccsöt? Sakkozott? Volt olyan, amit csak ti csináltatok együtt? Egy titok, amiről csak ti tudtatok?

Gondold át, te hogyan tudnád a magad (és családod/barátaid) számára is újra szemléletessé tenni az emlékeket: Egy csokorral a szeretteid kedvenc virágaiból válogatva? Vagy egy füstölővel, kedvenc zenéje hallgatásával? Vond be azokat is, akikkel ezt a napot tölteni fogod! Ők mire/kire emlékeznek (kislányom a Dédi palacsintáját és kindertojásait emlegette)? Mi/ki hiányzik nekik? Barátok között ugyanolyan tartalmas lehet ez a nap, mint családi körben, csupán szervezés kérdése.

Mi idén elő fogjuk venni a fotóalbumokat, és képeket fogunk nézni elhunyt szeretteinkről és történeteket fogunk mesélni róluk. Vicceseket, tényeket, meghatóakat, ami csak eszünkbe jut. Gyertyákat gyújtunk, elő keressük azokat a tárgyakat, amiket az elhunyttól kaptunk, vagy rá emlékeztetnek. Éneklünk, ha egy dal volt kedves neki (édesapám szeretett gitározni és volt két dal, ami mindig előkerült, ha játszani kezdett), játszunk, ha emlékszünk a kedvenc játékára, megkóstoljuk a kedvenc ételét, ha tudjuk mi volt az (nagymamám odáig volt a tepertős pogácsától), vagy ha van titkos saját receptünk tőle, elkészíthetjük azt is. És persze a kindertojás...

Engedd, hogy előtörjenek az emlékeid! Kitől hallana a csemetéd/párod a szüleidről/nagymamádról/testvéredről/barátodról, ha nem tőled? Hogyan tanulják meg gyermekeink hogyan kell feldolgozni a halált, ha sose hallottak róla? Könnyítsük meg az ő dolgukat új hagyományokkal, és/vagy a régiek felelevenítésével!

Ha tehetjük, legkésőbb előző nap készítsünk össze mindent. Legyenek kéznél a képek, a gyertyák (a gyufa/öngyújtó), a tárgyak, játékok és minden, ami az aznapi ételhez kell (ne csak bekapjunk valamit, mert elfelejtettük, hogy ma zárva vannak a boltok), minden, amit összeírtál. Készüljünk erre a napra, mert fontos. Nekünk, a gyerekeinknek és unokáinknak is szükségünk van rá.

Mi a faragott tökökről és a finomságokról se szívesen mondunk le, ezért a kevésbé ismert tökfesztivál idejét (szeptember vége) szánjuk rá, a nagy beöltözős buli pedig a gyerekekkel közös megállapodás szerint a farsang lesz.

Hagyjuk meg november másodikát az emlékeknek, az előtte levő hetet a készülődésnek. Találjuk meg a szépet a gyászban is, hiszen nekünk is könnyebb lesz, ha kevesebb a tabu!

Ez a nap a gyógyulásról szól. A mi gyógyulásunkról, akik elvesztettünk valakit, aki sokat jelentett szánunkra. Merjünk emlékezni azokra, akik már nincsenek közöttünk! Legyen tartalmasabb ez a Halottak napja, mint az eddigiek!